2025.07.07. Hétfői események
Hétfő délután az átvonuló vihar következtében rengeteg káreset történt Budakeszi területén, de szerencsére személyi sérüléssel járó káresetről nincs tudomásunk. A legnagyobb problémát a két helyen kidőlt fák miatt leszakadó középfeszültségű villanyvezeték jelentette, ami szinte egész településünkön áramszünetet okozott, de sok helyen autóra vagy házra dőlt fákról érkezett jelzés.
Egyesületünk a vihar átvonuálásától este tíz óráig összesen 10 önkéntessel vett részt a káresetek felszámolásában, hol önállóan, hol a második kerületi, tatabányai vagy épp a komáromi hivatásos tűzoltókkal közösen.
A Fő utcán az orvosi rendelőnél egy nagyméretű faág az orvosi ügyelet autójára és más parkoló autókra dőlt, ennek az eltávolítását a második kerületi hivatásos tűzoltókkal végeztük.
Ezt követően a Fő utca egy hosszú szakaszát tiszíttottuk meg a lehullott ágaktól és törmeléktől, majd a Páty felé vezető úton a közigazgatási határig az utat a leszakadt ágaktól megtisztítottuk.
Később a Széchenyi utcában egy autóra és vezetékekre dőlt fát távolítottunk el, majd a Nagy Sándor utcában egy tetőre dőlt, és járda fölött lógó ágat vágtunk le a tatabányai hivatásos tűzoltókkal közösen.
A Munkácsi Mihány utcában egy fa középfeszültségű vezetéket szakított le és oszlopott döntött ki, itt a komáromi hivatásos tűzoltókkal a helyszín biztosításában, és az aggregátorok beüzemelésénél segédkeztünk. A kárfelszámolás a holnapi napon világosban kezdődhet meg.
A káresetek nagy része este tíz órára felszámolásra került, melyben részt vettek más megyék hivatásos és önkéntes tűzoltói is, többek között Tatabányáról, Sárisápról, Komáromból, Zsámbékról. Köszönjük a segítségüket!











2025.07.08. Keddi események
A hétfői vihart követően nem csak Budakeszin, hanem Budapesten és egész Pest vármegyében rengeteg, több mint 1000 bejelentés érkezett pár óra lefogása alatt. Emiatt a káresetek felszámolása a mai napon is folytatódott, melyben a Katasztófavédelem Egyesületünk segítségét is kérte.
A keddi napon összesen hét önkéntes tűzoltónkkal vettünk részt a káreset felszámolási munkákban, mely során Budakeszin 8 helyen volt szükség tűzoltói beavatkozásra.
A Gábor Áron utcában egy távközlési vezetéket szakított le egy ág, ami akadályt okozott az utcán, itt a veszélyhelyzetet megszüntettük.
A Csapás közben egy kidőlt fa okozott teljes útzárat, itt a fát eltávolítottuk.
A Fő utcában egy vezetékre szakadt ágat távolítottunk el.
Az Árnyas utcában a belvárosi hivatásos tűzoltókkal kellett egy veszélyt képző faágat eltávolítani.
A Széchenyi utcában két helyen is lehasadt ágakat kellett eltávolítanunk.
A Szanatórium közben autó felett logó faágat kellett eltávolítanunk.
A Dózsa György téren pedig egy vezetékre tört ágat, amit a második kerületi hivatásos tűzoltókkal távolítottunk el.
Az elmúlt két napon a hivatásos és önkéntes egységek a lehetőségeik szerint folyamatosan dolgoztak a káresetek felszámolásán. Budakeszin mintegy 30 helyszínre jött riasztás, amiből 20-nál vettünk részt a káresetek felszámolásánál. A többi esetet más hivatásos és önkéntes egységek párhuzamosan számolták fel.
Lehet, hogy egyes esetekben lassúnak tűnhet a segítség megérkezése, de tömeges címek esetén megfelelő rangsorolást követően sorban tudunk haladni a káresetek felszámolásával, mivel a rendelkezésre álló erőink végesek.
Köszönet illeti az elektromos művek minden szakemberének a munkáját, akik a tűzoltókkal közösen -vagy önállóan- már a tegnapi napon is megfeszített munkával mindent megtettek azért, hogy a lehető leghamarabb, a legtöbb fogyasztó áramhoz juthasson Budakeszin, és az összes többi érintett településen.
Jól esik a közösségünk visszajelzése is, örülünk, hogy az előző posztunk alatt ennyien értékelték a munkánkat! Köszönjük!






2025.07.09. Szerdai események
A szerdai nap folyamán további riasztások érkeztek Budakeszire.
Önkéntes tűzoltóink a mai napon a második kerületi hivatásos tűzoltókkal közösen számolták fel a káreseteket.
A Széchenyi utcában egy vezetéken lógó ágat, a Vásárhelyi Pál utcánál egy leszakadt ágat kellett eltávolítani.
A Nagy Sándor utcában egy nagyméretű ágat kellett levágni, ami távközlési vezetékekre dőlt, a Zichy Péter utcában pedig egy kicsit.
A Mansfeld Péter utcában egy járdára szakadt ágat daraboltunk fel.
















