

Folyamatban van a budakeszi mentőállomás és tűzoltószertár tervezése az Erdész térre, ahol a két épület egymás mellett kapna helyet. Ennek a tervezési projektnek a következő mérföldkövéhez érkeztünk, mert a 2026.07.20-i Képviselő-testületi…

Kigyulladt egy garázs péntek este az Ady Endre utcában. A helyszínre a második kerületi hivatásos tűzoltókkal vonultunk ki. Kiérkezésünkre szerencsére a lakók egy kerti slaggal nagyrészt eloltották a tüzet, nekünk az…

Ahogy a tegnapi bejegyzésünkben is írtuk, a legkisebb szikra, vagy egy eldobott cigarettacsikk is képes lángra lobbantani a rendkívül száraz növényzetet.Ez történhetett ma is a Napsugár utca tetején, ahol 10 négyzetméteren…

A következő napokban ismét rendkívüli hőség és a nyár eleje óta tartós szárazság nehezíti mindennapjainkat. Ilyenkor a kiszáradt növényzet már egyetlen szikrától vagy izzó cigarettacsikktől is könnyedén lángra kaphat. Szeretnénk elkerülni…

Hétfő este a Fő utca egyik házának udvarán egy macska egy 15 méter mély kútba esett. A macskát a második kerületi hivatásos tűzoltókkal közösen sikerült kimenteni és úgy tűnt, hogy az…

A BKTV interjújában dr. Győri Ottilia említette a tűzoltó szertár tervezésének helyzetet is.A riporban bemutatták az elkészült látványterveket, valamint szó esik arról, hogy hagyományos építési anyagokat szeretnénk alkalmazni (vasbeton, tégla) a…

Egy könnyűszerkezetes ház kapcsolótáblája gyullad ki szombat délután a Vezér utcában. Csak a tulajdonos lélekjelenlétének és a korábban beszerzett porral oltó készülékének hála nem történt komolyabb tűzeset a mai napon.A helyszínre…

Péntek délután a Rákóczi utcában kerti hulladék gyulladt meg. A tűz átterjedt egy szomszédos garázs szerkezetére is.A helyszínre a második kerületi hivatásos tűzoltókkal vonultunk.Szerencsére kiérkezésünk előtt a lakók egy kerti slaggal…
Tagjaink önként, szabadidejükben végzik ezt a tevékenységet.
Független civil szervezetként a közösségünk biztonságáért végezzük a tevékenységünket. Évente több mint 100 alkalommal vonulunk Budakeszin.

Minden tiszteletünk a mentésben résztvevőké.
A tiétek!
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás jóvoltából 2026-ban elkezdődött a budakeszi tűzoltó szertár és mentőállomás kiviteli terveinek elkészítése.
A Budaekszin történt kéresetek szinte mindegyikéhez vonulunk és kezdjük meg az elsődleges beavatkozásokat.
Kérjük, hogy adója 1%-val támogassa munkánkat! 1% adószámunk: 18650253-2-13

Péntek hajnalban az átvonuló vihar során több tagunk egy hatalmas villámcsapásra ébred, és sajnos hamarosan megszólalt önkénteseink telefonja.Riasztás érkezett…

Faszerkezetes ház gyulladt ki kedd hajnalban a Feketerigó utcában. A helyszínre a második kerületi hivatásos tűzoltókkal együtt vonultuk ki.…

Pénteken éjszaka nem sokkal éjfél előtt kigyulladt a Telki felé vezető út melletti lovarda egyik kiszolgáló épülete.A könnyűszerkezetes épület…

A 2024 szeptemberi dunai árhullám védekezési munkáiban egyesületünk tűzoltói is részt vettek. Az elmúlt 1 hétben összesen 11 tagunk…