Ajtónyitás, frontális baleset – 2023.10.08.

Vasárnap este hét óra után kaptuk az első riasztást, hogy a Nagyszénás utca egyik kertjében egy személy elesett, és segítséget kér. A helyszínre a második kerületi hivatásos tűzoltókkal vonultunk ki, és a kertkapun lévő lakat levágásával bejutottunk. A személyt a mentők kiérkezéséig ellátuk.Nem sokkal később a hivatásos egységet továbbriasztották a Budakeszi és Budaörs közötti főútra, ahol három személygépkocsi ütközött, ebből kettő frontálisan.A helyszínen a második kerületi hivatásos tűzoltók miután biztosították a helyszínt, a mentőkkel közösen megkezdték a sérült személyek ellátását, és rögzítették a járműveket.Ekkor riasztották át az önkéntes tűzoltóinkat is a balesethez. A helyszínen hivatásos tűzoltókkal közösen a járműveket áramtalanítottuk, a kifolyt olajat felitattuk, segítettünk a mentőknek a sérült személyek mozgatásában és visszaforgattuk a feltorlódott járműveket.A Mentőszolgálat a helyszínről két súlyos, egy könnyű, valamint egy gyermek sérültet kórházba szállított. A beavatkozás ideje alatt teljes útzár volt érvényben.Mindkét esetnél a Budakeszi Városi Polgárőrség is helyszínre érkezett, akik az első esetnél a személlyel maradtak és a mentőket megvárták, majd a balesetnél a főút lezárásában segítettek.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Gyakorlat új felszerelésekkel – 2023.09.28.

A mai gyakorlaton rendszerbe állítottuk az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség idei pályázatán elnyert szakfelszereléseinket. Többek között személyek füstből történő mentéséhez egy mentőkámzsát, egy új sugárcsövet, két háti puttonyfecskendőt, új lámpát és tömlőhidat tudtunk idén beszerezni.Valamint ismét köszönjük a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület nagylelkű felajánlását. Ezúttal egy hidraulikus ajtónyitó és pedálvágó készletet ajánlottak fel számunkra.A gyakorlaton két új fiatal érdeklődőt is köszönthettünk.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Összehordott hulladék égett – 2023.09.19.

Kedden reggel hat óra előtt kaptuk a jelzést, hogy a Gerinc utca egyik lakatlan telkén összehordott hulladék ég. Amíg a többi tagunk és a hivatásos egység a helyszínre ért, a szomszédban lakó bajtársunk egy porral oltóval és több vödör vízzel a tüzet nagyrészt eloltotta. A végleges oltást pedig egy vízsugárral végeztük el.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Fakidőlés – 2023.09.16.

Szombat délután az Erdő utcába kaptunk riasztást, ahol egy fa úttesten kereszbedőlt és távközlési vezetékeket szakított.
A fát a második kerületi hivatásos tűzoltókkal együtt az úttestről eltávolítottuk.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

ISMÉT TŰZGYÚJTÁSI TILALOM LÉPETT ÉRVÉNYBE

Több vármegye mellett, Pest vármegyében is tűzgyűjtási tilalmat vezettek be. Az tilalomra vonatkozó szabályok az alábbi linken olvashatók:http://erdotuz.hu/tuzgyujtasi-tilalom/

Lehet, hogy egy kép erről: térkép és szöveg
Kategória: hírek | Hozzászólás most!

TŰZGYÚJTÁSI TILALOM

Több vármegye mellett, Pest vármegyében is tűzgyűjtási tilalmat vezettek be. Az tilalomra vonatkozó szabályok az alábbi linken olvashatók:http://erdotuz.hu/tuzgyujtasi-tilalom/

Lehet, hogy egy kép erről: térkép és szöveg
Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Gyakorlat – 2023.06.29.

Csütörtökön délután ismét gyakoroltunk. Ezúttal autó- és vegetációtűz oltás volt soron, valamint kipróbáltuk a vízágyúnkat is.A gyakorlat utáni közös pizzázáshoz pedig köszönjük a kedvezményes pizzákat az Pizza Amici -nek!

Lehet, hogy egy kép erről: 4 ember és szöveg
Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember és pizza
Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Autó korlátnak ütközött – 2023.06.26.

Hétfő délután a Fő utcára, a piachoz kaptunk riasztást. Egy személygépkocsi a Budakeszi-árok feletti híd korlátjának ütközött. Az eset során egy személy könnyebben megsérült, akit a Mentőszolgálat kórházba szállított. A helyszín biztosítása után, a második kerületi hivatásos tűzoltókkal együtt a kifolyt folyadékokat felitattuk és a forgalmi akadályt megszűntettük, valamint a forgalom irányításában vettünk részt.

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy, kocsi, mentőautó és szöveg
Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Faág lehasadt 2 – 2023.06.24.

Szombat kora délután a Knáb János utcából érkezett segítségkérés, ahol egy faág úttestre hasadt. Az ágat az úttestről eltávolítottuk. Mivel a fa megmaradt része is veszélyes volt, további közvetlen veszélyt jelentett, ezért a kiérkező tizenegyedik kerületi hivatásos tűzoltókkal együtt a fa többi része is eltávolításra került.

Lehet, hogy egy kép erről: 2 ember, robogó, motorkerékpár, gördeszka, út, fű és utca
Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Faág lehasadt – 2023.06.24.

Szombat reggel a Szanatórium utcában egy leszakadt faág akadályozta a gyalogosforgalmat. Az ágat eltávolítottuk. Az esethez a Rózsadomb Önkéntes Tűzoltó Egyesület -tel vonultunk.

Lehet, hogy egy kép erről: 1 személy és fa
Kategória: hírek | Hozzászólás most!