Vasárnap éjfél előtt nem sokkal kaptunk riasztást az Alkotó utcába, mely szerint egy személynek öngyilkos szándékai vannak az egyik házban.
A helyszínre a hivatásos tűzoltókkal, a mentőkkel és a rendőrökkel közösen vonultunk ki, azonban az Alkotó utcában nem sorban vannak a házszámok, ezért a keresett ház beazonosítása hosszú időbe telt. A ház keresése közben pedig kiderült, hogy a személy időközben az épületet elhagyva az erdőbe menekült, de egy óra elteltével végül visszasétált a kint lévő egységekhez, a mentősök pedig megkezdték a vizsgálatát.
Kezdeményezni fogjuk az önkormányzatnál az Alkotó utcai házszámok rendberakását, mert egy komolyabb eset során életek is múlhatnak azokon a perceken, amíg a pontos címet megtaláljuk.
2019.12.08.
Autó elakadt – 2019.12.07.
Szombaton hajnali egykor keresett meg minket telefonon egy sofőr, mert Makkosmárián az Erdőalja út közelében elakadtak az erdőben. A helyzet tisztázása érdekében két fővel kimentünk a helyszínre, ahol kiderült, hogy egy autó nyomait követve egy erdei ösvényre tévedtek és egy, az ösvényen keresztbedőlt fán elakadtak.
Forgalmi akadályt nem jelentett, így nem volt tűzoltói feladat az esemény, de nem akartuk, hogy az autó és a négy utasa az erdőben maradjon, ezért a fát kettévágtuk és az autót megemelve kiszedük alóla, ezt követően pedig kivezettük az erdőből.

Lakásban füst – 2019.12.04.
Szerdán az Esze Tamás utcából kértek segítséget, ahol egy családi házban füstöt észleltek. A helyszínre a második kerületi hivatásos tűzoltókkal vonultunk ki. A helyszínen a családi ház emeletén sűrű füst volt, ezért a ház áramtalanítása és egy vízsugár szerelésre megtörtént, melyben segítettünk.
Kiderült, hogy az emeleten egy matrac égett és a felette lévő lambériát is erős hőhatás érte. Szerencsére a gyors beavatkozásnak köszönhetően a lambéria nem kapott lángra.
A továbbiakban a lambéria megbontásra, a matrac eltávolításra került és a tűz végleges oltása megtörtént.
Egy idős személyt a mentősök megvizsgáltak, de szerencsére nem kapott füstmérgezést. A beavatkozás alatt a tűzoltóautónk nyújtott meleg várakozási lehetőséget a lakóknak.

Tűzeset – 2019.12.02.
Hétfőn délután egy óra után ismét jelzést kaptunk. A Fő utca egyik sorházából jelentettek eloltott tüzet. A helyszínre a második kerületi hivatásos tűzoltókkal együtt értünk ki. Ekkora már a tüzet a lakók teljesen eloltották. A helyszínt átvizsgáltuk, de további beavatkozásra már nem volt szükség.
Kistehergépjármű felborult – 2019.12.02.
Hétfőn reggel hét óra előtt nem sokkal kaptunk riasztást, hogy a Budakeszi és Páty közötti úton baleset történt és forgalmi akadály van. A helyszínre a mentőszerünkkel vonultunk ki. Kiérkezésünkkor a rendőrök és a törökbálinti katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói már kint voltak. A helyszínen, havas, jeges úton két jármű ütközött és az egyik ennek következtében felborult. A helyszín biztosításában segítettünk, majd pedig a hivatásos tűzoltókkal közösen, hevederek és drótkötél, valamint a tűzoltóautók segítségével a járművet kerekeire állítottuk és a forgalmi akadályt megszűntettük. Az eset során szerencsére személyi sérülés nem történt.
Kérjük, hogy a téli útviszonyok miatt fokozott óvatossággal közlekedjenek! ⚠️❄️
Ráfutásos baleset – 2019.11.29.
Péntek délután fél négykor kaptuk a jelzést, hogy baleset történt a Budakeszi és Budaörs közötti úton. A helyszínre elsőként értünk ki és miután biztosítottuk a helyszínt, megkezdtük a sérültek vizsgálatát és a gépjáművek áramtalanítását. A hivatásos tűzoltókkal közösen a kifolyt olajat felitattuk és a sérülteket a mentőknek átadtuk. A helyszínről a Mentőszolgálat két könnyű sérültet kivizsgálásra kórházba szállított.
A baleset Budaörs területén történt, az 1. számú főút és az iparterület között. A műszaki mentés ideje alatt fél pályás útzár volt érvényben az adott szakaszon.

Kukásautó elakadt – 2019.11.18.
Hétfőn délelőtt 11 óra után kaptuk a jelzést, hogy a Törökvész utcában egy kukásautó elakadt. A helyszínen egy burkolat nélküli utcában a jármű a padkáról lecsúszott, megsüllyedt és félő volt, hogy a kerítés felé tovább dől. A járművet azonban tűzoltó technikával kimenteni nem volt lehetséges, így intézkedés történt kamionmentő helyszinre hívásáról, ami a kukásautót kivontatta, ezzel megszüntetve a forgalmi akadályt.

Közlekedési baleset – 2019.10.27.
Vasárnap este a Fő utcába kaptunk riasztást, ahonnan balesetet jelentettek. A helyszínre elsőként érkeztünk ki, elvégeztük a helyszín biztosítását és megkezdtük a sérültek vizsgálatát. A kiérkező hivatásos tűzoltók egyik egészségügyi végzettségű tagja a sérülteket a Mentőszolgálat kiérkezéséig megvizsgálta, eközben a járművek áramtalanítása és a kifolyt olaj felitatása is megtörtént. A helyszínen két könnyű sérült volt. A forgalmi akadályt végül kézi erővel szünetettük meg. Az esemény alatt a Fő utcán teljes útzár volt.
Rajzpályázatra beérkezett alkotások
A Oltómanós rajzpályázatunkra rengeteg csodás alkotás érkezett. A jelentkezők közül a szerencsések részt vehettek a városban körbeszirénázó tűzoltóautó felvonuláson is, majd pedig minden érdeklődő az Oltómanók birodalmában próbálhatott ki sok érdekes tűzoltós játékot. Ezúton is köszönjünk minden kis Oltómanónak, hogy rajzolt nekünk és eljött a Budakeszi Önkéntes Tűzoltó Egyesület gyerekprogramjára!

További képet a Facebookon!
Otthagyott tűz – 2019.09.27.
Este újabb jelzést kaptunk, ezúttal az Akácfa utcába. A helyszínre ismét mindkét autónkkal kivonultunk. Az utcában, az egyik ház kertjében égettek és estére otthagyták a tüzet, amit nem oltottak el rendesen, így az parázslott, izzott. A helyszínen nem tartózkodott senki és mivel a pernyét a szél a környéken széthordta, ezért a tüzet egy vízsugárral eloltottuk. Az esethez még a második kerületi hivatásos tűzoltók is kivonultak.
