Szén-monoxid jelzés 2018.01.06.

Ma hajnalban 4 óra körül érkezett egy jelzés, mely szerint az Erdő utca egyik családi házában a CO mérő bejelzett. A helyszínre érve a lakókat a házból kikísértük és szén-monoxid mérővel méréseket végeztünk, ami kimutatta a mérgező gáz jelenlétét. Az időközben kiérkező hivatásos tűzoltók szintén kimutatták a szén-monoxidot és értesítették a gázműveket, de kiérkezésükig a lakók nem térhettek vissza a házba. Ez idő alatt egyesületünk kisbusza adott nekik menedéket a hideg elől. Végül a helyszínt a gázműveknek és a lakóknak átadtuk.

Ismét bebizonyosodott, hogy a szén-monoxid mérő életeket menthet! Ez esetben is a mérő jelzése alapján hívták ki a tűzoltókat és időben el tudták hagyni a lakást.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Fenyőfa szállítás 2017.12.22.

A reggeli riasztást követően kerítettünk sort a Budakeszi egyházközség számára adományozott fenyőfák kivágására és leszállítására. Az Erkel utcában lévő két fenyőfát motoros fűrész segítségével kivágtuk, majd levittük a Katolikus templomhoz, ahol a helyi cserkész csapat és a ministránsok átvették őket, hogy méltó helyet találjanak nekik a templomban és megkezdjék a fák feldíszítését.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Árokba borult autó , 2017.12.22.

Reggel 7 óra után kaptuk a jelzést, hogy a Budakeszi és Telki közötti úton egy autó az árokban van. A helyszínre a hivatásos tűzoltókkal együtt értünk ki, ahol kiderült, hogy egy személyautó, feltehetően a télies útviszonyok miatt, árokba csapódott. A sofőr ki tudott mászni a gépjárműből és mivel az autó nem jelentett további veszélyt, valamint nem akadályozta a forgalmat, ezért további beavatkozásra nem volt szükség.

Kérjük, hogy a téli útviszonyokra tekintettel fokozott óvatossággal és csökkentett sebességgel vezessenek!

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Autó égett 2017.12.21.

Délben kaptuk a riasztást , amely szerint Budakeszin a Fő úton egy autó gyulladt ki . Az égő autó oltását lakosok kezdték meg kézi poroltóval és ennek eredményeképpen ae égést megfékezték.A helyszínre érkező fővárosi hivatásos és a budakeszi önkéntes tűzoltók a gépjármű visszahűtését végezték. A rendőrség kiérkezéséig a forgalom irányítást az önkéntesek végezték. A gépjármű áthelyezéséhez emelőkaros mentőjármű érkezett. A mentés ideje alatt a Fő utcán félpályás forgalomkorlátozás volt , amely jelentős torlódást okozott a fokozott ünnepi forgalomban . Mindenkinek balesetmentes közlekedést kívánunk.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Étel égett

Ma sajnos ismét hívta valaki a tűzoltókat Budakeszi területén. Mivel minden tűzoltói beavatkozást igénylő esetről Egyesületünk is értesítést kap, így nem volt ez másképp ma sem, amikor is délután érkezett egy jelzés, ami szerint a Vásárhelyi Pál utca egyik házában a kályhából visszaáramló füsttől valaki rosszul lett. A helyszínen egy idős hölgyet találtunk, aki rosszul érezte magát, hozzá mentőt kértünk. Elmondása alapján tűzhelyen felejtett étel miatt keletkezett füst. Az időközben kiérkező hivatásos tűzoltókkal a lakást átvizsgáltuk, szén-monoxid és egyéb mérgező gázokat a lakásban nem tudtunk kimutatni, így valószínűleg a hölgynek a füsttől az ijedtségen kívül más baja nem esett , de a mentők kivizsgálásra kórházba szállították .

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Eresztett a gázpalack , 2017.12.14

Ma dél előtt újabb jelzés érkezett, mely szerint a Kert utcában egy gázpalack szelepe ereszt és nem tudják elzárni azt. A helyszínen a hivatásos tűzoltók biztosítása mellett a palackból a maradék gázt kiengedték, mivel az elzárószerelvény hibája miatt nem lehetett elzárni azt. Ezt követően érkeztünk helyszínre és a hibás gázpalackot visszaszállítottuk az üzemanyagtöltő állomásra, ahol kicserélték azt.

A kép illusztráció !

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Szén-monoxid jelzés

 

Reggel kaptuk a jelzést, mely szerint a Reviczky utca egyik családi házában a szén-monoxid jelző bejelzett. Elsőként a helyszínre érve a lakásban tartózkodó két személyt kikísértük és a CO mérőnkkel a helyiségeket átvizsgáltuk. Megállapítottuk, hogy tényleg van szén-monoxid a levegőben és ezt az időközben kiérkező hivatásos tűzoltók mérései is megerősítették majd értesítették a gázműveket az esetről.

Fontos kiemelni, hogy jelen esetben is a család saját szén-monoxid érzékelője időben jelezte a bajt, így senkinek nem lett bántódása! Mindenkinek javasoljuk, hogy a veszélyeztetett helyiségekbe ilyen eszközöket szereltessen fel, mert ez a színtelen, szagtalan gáz súlyos mérgezést vagy akár halált is okozhat.

A CO mérő eszközünket éppen pár napja, hétfőn kaptuk meg a rózsadombi önkéntes tűzoltó kollégáktól, amit ezúton is köszönünk!

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Fa dölt villanyvezetékre

Dél körül kaptuk a jelzést, amiben egy megdőlt fát jelentettek a Kalmár utcában. A hivatásos tűzoltókon kívül egyesületünk 6 tagja is kivonult a káresethez, ahova elsőként kiérve megállapítottuk, hogy egy kb. 10 méter magas fenyő, vélhetően az előző éjszakai viharos széllökések miatt, a villanyvezetéken támaszkodik és az utca fölé veszélyesen belóg. Az utca érintett szakaszát lezártuk, a fát pedig a hivatásos tűzoltók csak magasból mentő gépjármű és motoros fűrész segítségével tudták eltávolítani és így a veszélyhelyzetet megszüntetni.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Pályázaton elnyert felszerelés átvétele

2017.12.11.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és Magyar Tűzoltó Szövetség által kiírt eszköz pályázat ünnepélyes átadóját tartották ma délelőtt a Katasztrófavédelem Ferihegyi úti Raktárbázisán. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is újabb tűzoltó szakfelszereléseket nyert meg Egyesületünk, elsősorban személyi védőfelszereléseket, sisakokat, csizmákat hozhattunk haza, melyek az önkéntes tűzoltóink számára nyújtanak nagyobb biztonságot a beavatkozások során.

http://fovaros.katasztrofavedelem.hu/hirek/5745-atvettek-a-palyazaton-nyert-felszereleseket-a-fovarosi-es-pest-megyei-szervezetek

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Szakmai-nap a SZIA- ban

2017.12.09.

A Széchenyi István Általános Iskola szombaton délelőtt szakmai napot szervezett a 7. és 8. osztályos tanulók számára , amelyen a fővárosi hivatásos tűzoltókkal közösen egyesületünk is részt vett .

Kategória: hírek | Hozzászólás most!