Csőtörés – 2019.03.11.

Hétfő délután lakossági bejelentést kaptunk, hogy a Vadász utcában csőtörés történt és a víz beszivárog a vízóraaknán keresztül az egyik családi ház pincéjébe, ahol nagyértékű eszközöket tárolnak. A vízművek kiérkezéséig először vödrözéssel, majd búvárszivattyúval segítettünk a lakóknak a vízszint alacsonyan tartásában, így további kár nem keletkezett.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Tűz a konyhában – 2019.02.26.

Ma délután öt órakor kaptuk a riasztást, hogy a Törökvész utcában egy lakóházból fekete füst dől ki. Mint minden riasztást, ezt is az összes tagunk megkapta. Ez volt a szerencse, ugyanis egy szolgálaton kívüli kollégánk a közelben tartózkodott és percek alatt a helyszínre ért, ahol kiderítette, hogy a tűzhely mellett egy elektromos gép ég. Mivel a tűz még kezdeti stádiumban volt, így a nála lévő porral oltó segítségével a tüzet el tudta oltani. Eközben még öt tagunk ért a helyszínre, akik az épületet átszellőztették és a közművek elzárták. A kiérkező hivatásos tűzoltók a konyhát hőkamerával átvizsgálták, de további beavatkozásra nem volt szükség. A gyors beavatkozásnak hála a tűz nem terjedt át a konyhaszekrényre, ami komoly tüzet okozott volna.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Tűzgyújtási tilalom – 2019.02.25.

Este hat óra után bejelentést kaptunk, hogy a Mandula utca végénél valaki nagy füsttel éget. A helyszínre a hivatásos tűzoltókkal közösen vonultunk ki, de az időközben beállt sötétség miatt a tüzet nem találtuk meg.
⚠️
Ezúton is felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy Pest megyében életbe lépett a tűzgyújtási tilalom, ezért mostantól tilos tüzet gyújtani erdőkben és olyan külterületi ingatlanokon, melyek az erdők és fásítások 200 méteres körzetén belül vannak. A szabály érvényes a kijelölt tűzrakóhelyekre és tilos a parlag- és gazégetés is.
Budakeszin egyébként a helyi rendelet értelmében tavasszal belterületen március 1. és május 31. között csak péntekenként 8-21 valamint szombatonként 8-12 óra között szabad kerti zöld hulladékot égetni.

 

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Őrizetlenül hagyott tábortűz – 2019.02.23.

Szombat reggel lakossági bejelentést kaptunk, hogy az erdei focipályánál tábortüzet találtak őrizetlenül. A jelzést azonnal továbbítottuk a hivatásos tűzoltók felé majd pedig tagjaink is riasztásra kerültek. A helyszínre 6 fővel kezdtük meg a vonulást és kiérkezve kéziszerszámokkal megkezdtük a tűzoltást. Ezzel párhuzamosan a hivatásos tűzoltóknak útbaigazítást adtunk, hogy milyen útvonalon érdemes megközelíteniük a káresetet, így egyből a megfelelő helyre tudtak jönni. Végül egy vízsugárral a tűz végleges oltása megtörtént.
⚠️
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy a száraz késő téli és kora tavaszi időben a legnagyobb a gaz és avartüzek veszélye, mert ilyenkor a száraz fű és avar könnyen lángra kap, ezért mindenkitől fokozott óvatosságot kérünk a szabadban történő tűzgyújtás esetén. Tűzgyújtási tilalom jelenleg nincs érvényben, így tűzrakóhelyen lehet tábortüzet gyújtani, de azt minden esetben a távozáskor megfelelő módon el kell oltani.
Továbbá felhívjuk a figyelmet, hogy jelen időszakban településünkön a kerti hulladék égetése nem megengedett!

2019.02.25. Frissítés: Pest megyében életbe lépett a tűzgyújtási tilalom, ezért mostantól tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében.
Ide kell érteni a kijelölt tűzrakó helyeket is.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Önkéntes tűzoltók találkozója – 2019.02.22.

Péntek este a zsámbéki önkéntes kollégáknál jártunk, ahol egy kötetlen találkozó keretében megismerhettük a környező települések bajtársait. Az összejövetelen a budaörsi, pátyi és biatorbágyi önkéntesek vettek még részt. A találkozó során megismerhettük a zsámbéki tűzoltóságot és a tűzoltó szerkocsikat, valamint egy rövid idegenvezetést kaptunk a helyi kis Tűzoltó Múzeum tárlatából. Ezúton is köszönjük a meghívást!

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Személykeresés – 2019.02.16.

Szombat este fél nyolc körül jelzést kaptunk a nagykovácsi önkéntes tűzoltó kollégáktól, hogy a Nagy-Kopasz hegyen, a Csergezán Pál-kilátónál délután fél hét magasságában elveszett egy 12 éves gyerek. A keresést Nagykovácsi irányából az ottani önkéntes kollégák elkezdték, míg ránk a Telkibe vezető főút mellől, a Hidegvölgyi Erdei Pihenőhely felől volt szükség. A jelzést követően rövid időn belül 14 fővel és 4 gépjárművel már a találkozási ponton voltunk, ahol az erdészet szakemberei fogadtak. Járműveink közül három terepjáró volt, így több kisebb csoportban kezdtük meg a keresést az erdei utakon, amit a helyi körzeti megbízott vezetett. A keresés hírére sok társszerv riasztásra került és többek között a pilisszentiváni, solymári és zuglói önkéntes tűzoltók is. A tagjaink eközben a hegy Budakeszi felé eső oldalát vizsgálták át gyalogosan, kerékpáron és gépjárművekkel, reflektorokkal világítva be a környéket. Majdnem két órája zajlott az akció, amikor megérkezett a hír, hogy épségben megtalálták a gyereket Nagykovácsiban.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Vonulások 2018

1

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Autó elakadt – 2019.01.28.

A meteorológia által előre jelzett havazás miatt ma délelőtt egy autó a Nagyszénázug egyik utcájában elakadt. A sofőr nem mert a havas úton manőverezni, ezért hívta a tűzoltókat. A helyszínre 4 fővel kezdtük meg a vonulást, azonban mire kiértünk egy szolgálaton kívüli bajtársunk segített kitolatni a havas útszakaszról, így beavatkozásra nem volt szükség.
#böte
A kép illusztráció!

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Autó égett – 2019.01.22.

Ma délután hat óra előtt nem sokkal kaptuk a jelzést, hogy a Tiefenweg utcában egy telephelyen belül autó ég és az oltása folyamatban van. A helyszínre négy fővel kezdtük meg a vonulást. Szerencsére kiérkezésünkre a jármű lánggal már nem égett, mert a helyszínen tartózkodó munkások több porral oltó készülékkel a tűz oltását megkezdték. Tagjaink a helyszínt biztosították, a járművet áramtalanították és a túlmelegedett részek visszahűtése céljából a közeli tűzcsapról egy vízsugarat szereltek. A kiérkező hivatásos tűzoltók a járművet hőkamera segítségével átvizsgálták és a tűz végleges oltása megtörtént.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Szoba égett – 2019.01.21.

Ma délelőtt fél tíz után érkezett a riasztás, hogy a Fő utcán egy házból füst jön ki. A helyszínre 5 fővel vonultunk ki, ahol kiderült, hogy egy szoba teljes terjedelmében ég de a házban nem tartózkodik senki. A helyszínen áramtalanítottunk és a kiérkező hivatásos tűzoltóknak segítettünk a vízsugár szerelésében, valamint a helyszín biztosításában. A tüzet rövid idő alatt sikerült eloltani. A Fő utcán az esemény ideje alatt fél pályás forgalomkorlátozásra volt szükség.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!