Személy pincébe esett – 2019.01.21.

Délután fél kettő után ismét jelzést kaptunk. A Törökőr utcából jelentették, hogy egy személy a pincébe esett. A helyszínre három tagunk vonult ki segíteni, ahol kiderült, hogy szerencsére a személy a pincéből ki tudott mászni, azonban több sérülése is volt, így a mentőszolgálatnál dolgozó tagunk megkezdte a személy ellátását, amíg a mentőautó a helyszínre nem érkezett. A személyt a mentők kórházba szállították.
#böte
A kép illusztráció!

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Ház füstölt – 2019.01.13.

Vasárnap délután fél három után érkezett a jelzés, hogy az Erdő utca egyik házából füst szivárog. Az esethez 5 fővel elsőként értünk ki, ahol kiderült, hogy egy üresen álló családi házba illegálisan 4 fő beköltözött és bent egy szakszerűtlenül összerakott kályhában tüzet raktak. A ház összes szobája füsttel erősen telítődött, ezért a bent tartózkodó 4 főt az épületből kikísértük és az időközben kiérkező rendőröknek átadtuk, valamint megkezdtük a ház átszellőztetését. Ezzel egy időben a tüzet eloltottuk. A kiérkező hivatásos tűzoltók mentőt kértek a személyekhez és a házat közösen átvizsgáltuk. Személyi sérülés nem történt.

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Ajtónyitás – 2019.01.11.

Nem sokkal 21 óra előtt kaptuk a riasztást, amely szerint az Erdő utca egyik lakásában egy személy segítségre szorul, nem nyit ajtót. A helyszínre a rendőrökkel egyidőben érkeztünk meg. Az erős dörömbölést a bent lévő személy meghallotta és az ajtót kinyitotta. Így tűzoltói beavatkozásra továbbiakban nem volt szükség, önkéntes tűzoltóink bevonultak és a vonuló hivatásos kollégákat a műveletirányítás visszafordította.
#böte
A kép illusztráció !

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Busz kereke égett – 2019.01.08.

Az év első éles riasztása érkezett be ma reggel fél hatkor. A bejelentés szerint a Prohászka Gimnázium előtt egy busz kereke füstölt. A helyszínen kiderült, hogy egy busz bal első kerekénél égett valami, amit a sofőr egy porral oltóval a kiérkezésünket megelőzően eloltott. A helyszínt biztosítottuk, majd a kiérkező hivatásos tűzoltókkal az érintett alkatrészek átvizsgálása megtörtént

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

2018 képekben!

 

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Faág leszakadt, 2018.12.24.


December 24-én késő délután az Önkormányzattól kaptunk értesítést, hogy az új orvosi rendelő mögött egy nagyméretű faág a viharos szélben leszakadt és az épületben nincs áram. A Tűzoltóság műveletirányításával konzultálva a helyszínre mentünk, hogy felderítsük az eseményt. A helyszínen kiderült, hogy az ág az orvosi rendelő elektromos bekötését az oszlopról leszakította és az épületben is károkat okozott. A további károkozás megelőzése érdekében egy ablaknak feszülő ágat eltávolítottunk és a területet körbekordonoztuk. A városüzemeltető cég vezetőjével a helyszínen egyeztettünk és az elektromos műveket értesítettük. Az orvosi ügyelet egyelőre az áramszolgáltatás helyreállításáig az épületben szünetel, addig másik terület látja el ezt a feladatot.

Balesetmentes ünnepeket kívánunk! 🎄
#böte

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Tűzeset, 2018.12.21.


Péntek hajnalban ismét riasztást kaptunk. Az Erdő utca egyik ikerházának padlásán volt tűz. A helyszínre 6 fővel vonultunk ki, ahol kiderült, hogy a födémben lévő gerendák izzanak. Szerencsére a Budakeszi Városi Polgárőrség munkatársa kiérkezésünk előtt egy gázpalackot az épületből kihozott valamint a lánggal égést több vödör vízzel a lakók megszüntették, azonban a végleges oltáshoz a hivatásos tűzoltókkal együtt egy vízsugarat kellett szerelni és a födémet is ki kellett bontani. Az oltás több órán át elhúzódott. Szerencsére személyi sérülés nem történt, a lakók ideiglenesen az Önkormányzat épületébe mehettek be melegedni.
#böte

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Építési anyag égett, 2018.12.18.


Kedd este tíz óra előtt érkezett a jelzés, hogy a Makkosi úton egy udvaron tűz van. A helyszínre érve kiderült, hogy egy építési telken 10 négyzetméteren bálázott építési anyag égett, amely a mellette álló fenyőfát is érintette. A helyszínre a hivatásos tűzoltókkal együtt értünk ki és a tüzet közösen, egy vízsugárral eloltottuk.
#böte

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Autó elakadt, 2018.12.15.


Este ismét riasztást kaptunk. A bejelentés alapján a Nagyszénászug utca végén autó elakadt. A helyszínre az terepjáró képességekkel rendelkező tűzoltóautónkkal vonultunk ki. Kiderült, hogy a jelző a Nagyszénászug és a XII. kerület közötti erdészeti úton akadt el. A járművet az erdős terület határáig gépjárművel, onnan pedig már csak gyalogosan tudtuk megközelíteni. Az autó kimentése a havas és amúgy is rossz állapotú erdei úton nem volt lehetséges. A jármű nem okozott forgalmi akadályt, így a sorsáról a továbbiakban a tulajdonos fog gondoskodni, akit a lakott területig kikísértünk.
#böte

Kategória: hírek | Hozzászólás most!

Autók elakadtak, 2018.12.15.


9 óra után nem sokkal jött a jelzés, hogy a Bibó István utcában személygépkocsi elakadt. A helyszínre elsőként kiérve kiderült, hogy a havas úton két jármű elakadt, az egyik forgalmi akadályt képez. A helyszínre a XI. kerületi hivatátos tűzoltók kiérkezése után egyesületünk második tűzoltóautóját is kiriasztottuk, mivel azon van csörlő. Időközben a rendőrök segítségével a Batthyány és Széchenyi utcákat is lezártuk a síkosságmentesítés elvégzéséig. Az elakadt járművet a csörlő segítségével kivontattuk. A helyszínt a rendőröknek átadtuk és felhívtuk az út üzemeltetőjének a figyelmét, hogy ezekben az utcákban mihamarabb síkosságmentesítés szükséges.
#böte

Kategória: hírek | Hozzászólás most!